Skip to Content

Netgeneráció - a szakadék ne szélesedjen

A kutatások bizonyítják, és a mindennapi gyakorlat is igazolja, hogy az iskolapadban ülő „digitális generáció” sok időt tölt el az interneten, és mint halljuk e jelentős idő jórészt hiábavaló dolgokkal telik el.
A gyerekek imádják az internet fejlett lehetőségeit, a Web 2.0-nak nevezett jelenség-együttes eszközeit könnyen és gyorsan használatba veszik, azonban azokat nem olyan módon választják meg, és nem úgy használják, hogy az, testi, vagy szellemi fejlődésüket segítse. (Persze szinte mindenhova leírhatnám a jórészt, vagy a nagyjából határozókat és azok szinonimáit, hiszen mindez teljes mértékben nem igaz, de sajnos elég nagy általánosságban fedi a valóságot.)
Az idősebb generáció tagjaként bevallom, hogy a mindennapi tapasztalatoktól és a Netgeneráció 2010 kutatás eredményeitől nem vagyok elragadtatva. Tudom, hogy mindennapjainkban jelen van egy szinte határtalan pedagógiai lehetőségeket is rejtő eszköz együttes, mint a Web 2.0, és a gyerekek nem a jót és a hasznos dolgokat ragadják meg belőle. Viszont gondoljunk bele, hogy a Web 2.0 eszközök, kommunikációs, közösségépítő, hálózati együttműködési lehetőségek, valamint az ezeket lehetővé tevő technikai eszközök úgy vannak jelen a mai általános és középiskolás korosztály mindennapjaiban, - a gyerekek úgy használják azokat, - hogy ezzel kapcsolatban az un. megelőző generációtól, az idősebb korosztálytól szinte semmilyen tanítást, útmutatást, felvilágosítást nem kaptak, nem kaphattak.
Jöjjön ide egy történet.
Kedves barátom Laci bácsi, - az én generációmat megelőző generáció tagja - többször elmesélte már történetét arról, amikor a világháború után a falunk feletti domboldalban barátjával felfedeztek egy hátrahagyott géppuskát. Bár valószínűleg még nem hallottak Piaget és Papert, tapasztalati tanulásról vallott nézeteiről, a két tizenegynéhány éves fiút ez nem akadályozta meg abban, hogy a tettek mezejére lépjenek és kipróbálják a számukra újdonságnak számító technikai szerkezetet. Az idősebb generáció felkészítése nélküli gyakorlati tapasztalatszerzés szerencsésen végződött, csupán jó néhány szétlőtt kémény lett az eredménye a faluban. Természetesen az eset után a kis Lacika, a korabeli pedagógiai elveknek megfelelően megkapta a géppuskák használatára vonatkozó - addig elmaradt – „tájékoztatást”.
Távol áll tőlem, hogy a „tájékoztatás” pedagógiai elveinek alkalmazására bíztatnék bárkit is. Inkább felhívnám a figyelmet, arra, hogy Laci bácsi akkori elverése, meglehetősen jogtalan volt, hiszen számon kértek tőle egy olyan viszonyulást, amit előzőleg senki nem tanított meg neki.
Hasonlót érzek a digitális generáció jelenséggel kapcsolatban is. Véleményem szerint ebben a helyzetben igazából senki sem nevezhető hibásnak. A Web 2.0 jelenség megjelent az életünkben, berobbant a mindennapjainkba, úgy hogy a fiatalabb generáció már használta azt a technikát, amit az idősebb generáció még csupán kóstolgatott. Nem volt tehát idő és lehetőség felkészülni egy esetleges tudás átadásra.
A fentiek elfogadása azonban nem lehet indok a hátradőlésre és a kezek széttárására, mondván, hogy ha így esett, hát így esett. Véleményem szerint az idősebb generációnak, ha megkésve is, de valamilyen tájékoztatási, tanítási, útmutatási kötelezettsége azért lenne. Nem csalatkozhatunk abban, hogy (a nevelési kérdésekben is meglehetősen tehetetlen) társadalmunk, ezt (a szintén meglehetősen tehetetlen intézményétől) az iskolától várná el, azonban ez az iskola, még általában a társadalomnál is felkészületlenebb e témában, sőt, úgy látom, hogy a pedagógus kollégák tudása és viszonyulása is meglehetősen negatív. Ők nem igazodnak el az új digitális médiákban, nem igazán ismerik az internetes közösségi hálózatokat, nagyon nehezen találják meg a helyüket és nem tudnak részt venni a körülöttük levő internetes világ történéseiben. A legnépszerűbbnek mondott általános közösségi oldalt és a legismertebb médiamegosztó oldalt a kollégák jó része – különböző dolgokon felháborodva – nem egyszer tajtékozva emlegetik a tanári szobában, sok esetben ördögtől megszállott dolognak látják, jobb esetben az iskola számára kényelmetlen és veszélyes helynek tartják, ugyanakkor a legtöbbjük nem ismeri, nem látja át az említett oldalak használatát.    
Összefoglalva azt tartom nagyon aggasztónak, hogy a gyerekek nap mint nap úgy alkalmazzák a fentebb már említett digitális eszközöket, használnak internetes alkalmazásokat, tartoznak virtuális közösségekbe, hogy ezekre a folyamatokra az iskolarendszer bármilyen nemű hatással bírna. Amennyiben az iskola nem lesz képes már rövid távon is befolyást gyakorolni a netgenerációt jelenleg érő hatásokra, akkor e jelenség egyszerűen átlép az iskolarendszeren és az eddigi negatív módon gyakorol végleges és visszafordíthatatlan hatást az érintett korosztályra.
Valamit tehát tenni kell, hogy az iskolai oktatás képes legyen pozitívan befolyásolni a gyerekek ismereteit, szokásait. Érdemes megvizsgálni, hogy mire alapozhatunk és milyen fejlesztésekre lehet szükségünk.
Amire alapozhatunk az nem más, mint a Netgeneráció kutatásban található pozitívumok, a gyerekek azon tulajdonságai, mely szerint igazán az aktív cselekvéssel kísért megismerő tevékenységeket kedvelik, szeretnek gyorsan, maguk által irányított módon ismereteket szerezni, a korosztálybeli társaikkal együttműködni, közös alkotást létrehozni, aminek segítéséhez képesek nagyon hatékonyan, több csatornán kommunikálni, szívesen végeznek párhuzamos cselekvést.
Ahhoz azonban, hogy ezeket az adottságokat a pedagógiai munkában kihasználjuk arra van szükség, hogy a gyerekek tanárai tudjanak a saját területükön online tanulási környezeteket megtalálni, használni, létrehozni, alkalmazni. Amennyiben ezt meg tudják valósítani, úgy a gyerekek aktivitásának, idejének, energiájának jó részét már hasznos dolgokra fordították, mégpedig úgy, hogy gyakorlatilag ugyanazt tették a „neten”, mint eddig. Természetesen ez a tevékenység annál értékesebb, minél kevésbé veszik észre tanítványaink, hogy iskolai, tanulási tevékenységet folytatnak.
Mindezek a megvalósításához csak akkor van esély, ha a számos pedagógus rendelkezik információmenedzsmenttel, kapcsolattartással, tartalomalkotással, vagyis a a Web 2.0 lehetőségek használatával kapcsolatos kompetenciákkal, vagyis a digitális környezethez igazodó médiaműveltséggel.
A médiaműveltség (media literacy) néhány éve megjelent fogalom a szakmában, viszont fontosságához képest meglehetősen kevés szó esik róla. Amit érdemes megismerni, az Dr. Mlinarics József–Horváth Noémi, Herzog Csilla és Dr. Koltay Tibor munkái. Ami pedig külön figyelemre méltó az az Európai Parlament 2008. december 16-i állásfoglalása, amelyben javasolja a médiaműveltség felvételét kilencedik kompetenciaterületként az egész életen át tartó tanulás 2006/962/EK ajánlás szerinti európai referenciakeretébe.
A pedagógusok, digitális világban használható médiaműveltsége tehát egy olyan kompetencia együttes, amely véleményem szerint hozzájárulhat ahhoz, hogy az iskolarendszer ne passzív elszenvedőként viselje el a netgenerációs jelenséget, hanem a jelenség szelét kihasználva, a gyerekek hasznára fordíthassa azt.

mediamuveltseg.jpg