Skip to Content

Netgeneráció tanulása

Az elmúlt hetekben több olyan rendezvényen is voltam, ahol vészharangot kongattak a hagyományos iskolapedagógia felett, konkrétan felhívva a figyelmet netgeneráció, a digitális bennszülöttek merőben új, a hagyományos iskolarendszerbe be nem illeszthető tanulási szokásaival kapcsolatban.
A XI. eLearning fórumon, két előadás is foglalkozott a jelenséggel. Ollé János, Online tanulási környezetek címmel és kapcsán beszélt arról, hogy a hagyományos iskolarendszer hogyan viszonyul a legújabb eLearning és Web 2.0-val jellemzett lehetőségekhez. Fodorné Tóth Krisztina pedig Tanár a hálózati tanulásban – változó tanárszerepek , című előadásában már a gyerekek tanulási szokásainak változásainak kapcsán, konkrétan a pedagógusok szerepének megváltozását sürgette.
Az Innovatív Tanárok Fóruma rendezvénynek pedig egyik legfontosabb témája volt, az internetes közösségi lehetőségek oktatásban való a használhatósága. A díjazott pedagógiai innovációk díjazottjai közt szép számmal találtunk olyanokat, akik valamely Web 2.0 alkalmazás oktatási felhasználását mutatták be. A fődíjat egy olyan kolléganő kapta, aki Golding: Legyek ura c. regényének feldolgozását kezdte el a Facebook-on.
Sokan teszik fel a kérdést, hogy a netgeneráció tagjai miért tanulnak másképp, vagy miért akarnak másképp tanulni, mint a korábbi nemzedékek tagjai. Egyáltalán másként tanulnak? Vagy csupán a környezetük változott meg jelentősebben?
Az első nemzetközileg közismertté vált tanulmányt Don Tapscott tette közzé a témával kapcsolatban. Néhány év múlva, Mark Prensky a Digitális bennszülöttek, digitális bevándorlók című munkája talán nagyobb visszhangot keltett szakmai körökben. Prensky digitális bennszülötteknek nevezi azon generáció tagjait, akiknek megszületésekor már létezett az internet, tehát olyan közegben nőttek fel, ahol a digitális eszközök mindennapos használatúak voltak. A digitális, vagy számítógépes technika használata számukra nem okoz gondot, az eszközöket készségszinten használják. A digitális bevándorlók ezzel szemben már felnőttként találkoztak a technikával, annak használatát ugyan megtanulták, de a használatban érezhető az „akcentus”. Tipikus példa erre, hogy a digitális bevándorló szülő, amire átböngészi az új mobiltelefonja kézikönyvét, arra gyermeke már beállítja azon a legfontosabb funkciókat.
Mindez persze érdekességnek tűnhet, ha nem vesszük figyelembe mindennek pedagógiai vonatkozásait, mely szerint a digitális bennszülöttek tanulási szokásai jelentősen eltérnek attól, amit a bevándorlók várnak. Ezek közül talán a legjellemzőbbek, hogy hamar, gyorsan szeretnének információhoz jutni, az információhoz jutásuk során a szövegnél sokkal jobban előnyben részesítenek az egyéb médiákat. Mindezeket a digitális bevándorló pedagógusok persze nem nagyon tolerálják, de ennél is nagyobb gondnak tartják, hogy a gyerekek az iskolai közeget unalmasnak, lassúnak, feleslegesnek tartják. Prensky gondolatait muszáj ide betenni: „Gyakran, a digitális bennszülöttek szempontjából a digitális bevándorló tanáruk úgy tanít, hogy arra nem érdemes odafigyelni, összehasonlítva minden mással, amit tapasztalnak – és utána őket okolják, amiért nem figyeltek oda!”
Prensky után egyre többen és többet beszéltek a digitális szakadékról, ami egyre szélesedik, valamint a hogyan továbbról, és az oktatás lehetőségeiről. Sokan talán túl is misztifikálják a jelenséget, mely szerint a gyerekek teljesen másképpen tanulnak közösségi internetes környezetben, mint egyébként és ennek az okát, miértjét keresik.
Amennyiben arra keressük a választ, hogy hogyan is tanulnak a gyerekek, miért így tanulnak, és ennek mi a magyarázata, akkor hallgassunk Seymour Papert-re. Nem azért, mert régi Logo mániás vagyok, hanem azért, mert régóta szemezgetek egy magyarul még meg nem jelent könyvével, és ha ezt együtt olvassuk a magyarul 1988-ban már megjelent Észrengés cíművel, akkor azt láthatjuk, hogy a két munka - nem meglepő módon - ugyanarról, a gyermekek tanulásáról szól. Ami pedig külön döbbenetes volt számomra, hogy az 1996-ban kiadott The Connected Family című műben jelen korunkra is igaz következtetéseket ír le.
Az professzor, az 1981-ben kiadott Észrengés (Mindstorms) c. könyvében kifejti, hogy a kisgyermekek, természetszerűleg motiváltak a tapasztalatszerzésre, szinte önkéntelen érdeklődést mutatnak környezetük iránt. Belső ismeretvilágukat környezetük állandó vizsgálatával, megfigyelésével alakítják ki. Ez a kisgyermeki "észrevétlen" tanulás, ami tulajdonképpen felfedező, érzékelő, nonverbális, és mindenképpen a kisgyermek által vezérelt tudásszerzés a felnőttek számára sokszor meglepő módon sikeres. Papert úgy látja, hogy bizonyos esetekben a környezetük, a család bőségesen szolgáltat a gyerekek számára ingereket a spontán, kisgyermekkori konstruktív tanulás segítésére.
Ám az összetettebb, vagy formális problémák esetében ez már nem mondható el. Ilyen esetekben a környezet, a család kevés ingert (építőanyagot) szolgáltat a probléma konkrétabbá válása érdekében. Ezek a tipikus esetek, amikor a gyerekek kérdéseket tesznek fel, különböző témában a családtagoknak, tehát a tanulás során a közvetlen tapasztalatot felválthatja a magyarázat, a tudásépítés már verbális segítséggel valósul meg. Ez a tanulási forma viszont már korántsem olyan gyors, mint a spontán kisgyermekkori észrevétlen tanulás, hiszen lehetséges például, hogy a verbális kommunikációs csatorna másik végén levő, éppen nem ér rá válaszolni.
A helyzet tovább romlik, amikor a társadalom és a család nem képes spontán módon olyan környezetet biztosítani, aminek segítségével minden létező probléma eseten létrejöhetne a tanítás nélküli tanulás, vagy annak verbális kommunikációval segített formája, ezért a társadalom létrehozza az iskolát, mint intézményt.
"Az iskolát olyan mesterséges és alacsony hatékonyságú tanulási környezetnek tekintem, amit a társadalom kényszerből hozott létre, miután az informális környezetek bizonyos lényeges területeken elégtelennek bizonyultak." mondja Papert, és javaslatot tesz olyan környezetek létrehozására, amelyben megvalósulhat a kisgyermekkori, észrevétlen tanuláshoz hasonló tanulás. Az ilyen környezeteket nevezi ő mikrovilágnak (microworlds), és ilyen mikrovilágnak tekinthető a Logo programozási nyelv is.
Papert már a The Connected Family című könyv elején is arra keresi a választ, hogy miért alakult ki a gyerekek digitális eszközökhöz, számítógépekhez, internethez való szenvedélyes vonzódása. Már a könyv első részében választ találhatunk a digitális nemzedék tanulásának miértjére is.
Ez esetben is érdemes újra visszagondolni arra, hogyan tanulnak a kisgyerekek. Mindent, ami közel van hozzá azt megnéz, megérint, kipróbál. Kicsi világot fedez fel, de azt nagyon alaposan és nyilvánvaló, hogy sok mindent tanul meg. Mi pedagógusok azt mondjuk az ilyen tanulásról, hogy önmaga által irányított, gyakorlati, nonverbális.
Aztán a gyerekek fokozatosan ismernek meg egy nagyobb és még nagyobb világot, amelyet már nem lehet felfedezni az előbbi módszerrel. Egyre több probléma merül fel, amit nem lehet megválaszolni közvetlen kutatással, szükség van a valakinek feltett kérdésekre. Később azonban az ismerős családtagok sincsenek a közelben, tehát várni kell arra, hogy egy napon majd  valaki személyesen, vagy valamilyen szervezett formában megadja a választ.
Valójában tehát a gyermeki megismerés fokozatai során a gyakorlati, spontán megismerés folyamata egyre inkább átalakul verbális és kevésbé gyakorlati megismeréssé. Ez a változás rejtett módon érzelmileg is érintheti, frusztrálhatja a gyerekeket, hiszen a független és gyors tanulási folyamat lassan átalakul egy másoktól függő és kevésbé gyors tanulási móddá.
A gyerekeknek (és talán a felnőtteknek) pedig a legtermészetesebb tanulási módja az a szabad, önmaguk által irányított tanulás, amit kisgyermekkorukban gyakoroltak, és ehhez később is visszakívánkoznak.
Erre mutat rá Papert egy esettanulmányában, melyben az unokája egy esetben, egy technikai érdekesség megértése során inkább a videofelvételt választotta, a felnőttektől való kérdezés helyett. Tehát inkább visszatért a korábbi tanulási formához, mintsem választotta volna a lassúbb, verbális kérdezősködésen alapuló tanulást. A tanulás során visszaszerezte elveszett szabadságát.
Ehhez a választáshoz viszont szükség volt arra, hogy legyen választási lehetősége, vagyis legyen egy olyan technikai eszköz, - Papert példájában - a videofelvétel, ami lehetővé tette a választást. Egy korosztállyal előbb ez a választás nem lett volna lehetséges és maradt volna a lassúbb tanulási forma.
Jelen korunkban azonban rengeteg választási lehetőség van, a gyerekek sok-sok eszköz közül választhatnak, amelyeknek segítségével visszaléphetnek a tanulási folyamat szabadabb formája felé.
Mindebből már csak egy további sejtés is következik. Lehet, hogy a szabadabb tanulási forma felé való visszatérés során nem csupán a technikai eszközt választják a gyerekek? Lehetséges, hogy adott választási lehetőség esetén a tanulás témáját is megváltoztatják, azért, hogy az egyénibb, aktívabb módon tanulhassanak? Lehetséges, hogy ezért olyan hatékony számukra a technikai eszközöknek és magának számítógép használatának a megtanulása?
Egyáltalán tekinthetjük az internetes közösségi helyeket egy-egy mikrovilágnak, ahol minden gyerek számára megvalósulhat az önmaguk által vezérelt hatékony tanulás?
Szerintem így már érthető, hogy a netgeneráció, a digitális bennszülöttek számára a világon szinte minden érdekesebb tanulási környezet lehet, mint egy osztályterem, ahol katedráról frontális osztálymunkát erőltet egy pedagógus.