
A kutatások bizonyítják, és a mindennapi gyakorlat is igazolja, hogy az iskolapadban ülő „digitális generáció” sok időt tölt el az interneten, és mint halljuk e jelentős idő jórészt hiábavaló dolgokkal telik el.
A gyerekek imádják az internet fejlett lehetőségeit, a Web 2.0-nak nevezett jelenség-együttes eszközeit könnyen és gyorsan használatba veszik, azonban azokat nem olyan módon választják meg, és nem úgy használják, hogy az, testi, vagy szellemi fejlődésüket segítse. (Persze szinte mindenhova leírhatnám a jórészt, vagy a nagyjából határozókat és azok szinonimáit, hiszen mindez teljes mértékben nem igaz, de sajnos elég nagy általánosságban fedi a valóságot.)
Az idősebb generáció tagjaként bevallom, hogy a mindennapi tapasztalatoktól és a Netgeneráció 2010 kutatás eredményeitől nem vagyok elragadtatva. Tudom, hogy mindennapjainkban jelen van egy szinte határtalan pedagógiai lehetőségeket is rejtő eszköz együttes, mint a Web 2.0, és a gyerekek nem a jót és a hasznos dolgokat ragadják meg belőle. Viszont gondoljunk bele, hogy a Web 2.0 eszközök, kommunikációs, közösségépítő, hálózati együttműködési lehetőségek, valamint az ezeket lehetővé tevő technikai eszközök úgy vannak jelen a mai általános és középiskolás korosztály mindennapjaiban, - a gyerekek úgy használják azokat, - hogy ezzel kapcsolatban az un. megelőző generációtól, az idősebb korosztálytól szinte semmilyen tanítást, útmutatást, felvilágosítást nem kaptak, nem kaphattak.
Hozzászólások
19 hét 3 nap
22 hét 2 nap
24 hét 21 óra
30 hét 4 nap
36 hét 1 nap
36 hét 1 nap
36 hét 1 nap
36 hét 1 nap
36 hét 1 nap
36 hét 1 nap